Papírhulladék - dunarecycling.hu

Hogyan kapcsolódik össze életemben a nyomdaipar, az utazási iroda és a papírhulladék?

Tizenöt éve, kezdő privát nyomdával rendelkező vállalkozóként magam sem gondoltam, hogy a nyomtatással rengeteg papírhulladékot is termelek. Eleinte abban láttam és kerestem a megoldás kulcsát, hogy bizonyos termékek megrendelésének lehetőségét korlátozottan teszem elérhetővé. Az élet azonban ráébresztett, hogy az általam kis kapacitásban előállított termékek megrendelésére van a legnagyobb igény a fogyasztók körében. Mert szükség van névjegyekre, prospektusokra, katalógusokra, útikönyvekre, térképekre, matricákra, újságokra, repülő és egyéb szolgáltatások igénybe vétele esetén használatos jegyekre. A sort pedig a végtelenségig folytathatnám, hogy még mi mindenre. Főleg, ha az embert, mint saját magán nyomdájának tulajdonosát az ország egyik, ha nem a legnagyobb utazási irodája keresi fel egy kölcsönös, gyümölcsöző, de minden szempontból kedvező, visszautasíthatatlan együttműködési ajánlattal. Magamnak is be kell vallanom, hogy hatalmas megtiszteltetésként ért a felkeresés. Tehát egy tizedmásodperc töredékéig sem volt kérdés, hogy a megrendelt termékek nyomtatása során keletkező többlet papírhulladékokkal kapcsolatban is minden szempontból megfelelő megoldást kell találnom. Remek döntésemnek köszönhetően, napjainkban számos tekintélyes céggel van szoros és gyümölcsöző együttműködésem.

Hogyan oldódott meg a nyomtatással járó papírhulladék kérdése?

Rengeteg céggel kísérleteztem, amíg végre a Duna Recyclingben megtaláltam az igazit. Tudtam, hogy náluk és általuk, minden papírhulladékunk biztonságba és megsemmisítésre vagy újrahasznosításra kerül. Erre első számú referenciaként a több mint 100 éves tapasztalattal működő német anyavállalat által biztosított nemzetközi háttér szolgált számomra. Bizalmamat azonban tovább erősítették az itthon nyújtott szolgáltatási feltételek is. A papírhulladékok gyűjtéséhez a cég minden eszközt és tudást, a szállításhoz pedig teherautót biztosít. Szerződésünk szerint a szállítást évente több alkalommal is megrendelhetem. Arra azonban mindig az általam meghatározott időpontban kerül sor.
Nyomda tulajdonosként a teljes folyamatba betekintést nyerhetek. Minden mozzanatról számlát és jegyzőkönyvet készítenek a cég munkatársai. Mindehhez pedig egyénre szabott ármegállapodást és garanciát társítanak. Boldog és elégedett vagyok, hogy ismerhetem őket és szolgáltatásaikat és velük dolgozhatom. Már közel tíz éve minden tekintetben gyümölcsöző az együttműködésünk. Túlzás nélkül, de biztosan állíthatom, hatalmas osztályrészük van abban, hogy mára nyomdám országos és nemzetközi viszonylatban egyaránt elismert.