Miért képezi még mindig bizonyos településeken ünnepeket követően életünk részét a műanyag hulladék?

Amivel az esztendő első napján szembesültem, kiábrándított. Meg kell, hogy mondjam, ez az a nap, amikor nem utazom, nem veszek részt semmilyen nyilvános programon. Az idei év nyitányaként, egy baráti meghívásnak eleget téve, megszegtem ezt. Már a vasúti szerelvényen szembesültem vele, tele a szemetes. Nem mással, kizárólag műanyag hulladékkal. Ahhoz, hogy egy programra eljussak, a célhelyen is utaznom kell. Igen, utaznom. Mégpedig a helyi közlekedés részét képező eszközökkel. A leszállást követően már a pályaudvar sem volt szemkápráztató. De, ami az utcán, a busz és villamos megállókban következett, környezetvédőként minden jó érzést sértett. Műanyag hulladékok sokasága szétszórva mindenütt, amíg a szem csak ellát. „Hol vannak a szemét eltakarításért felelős emberek? Talán csak beszélünk róla, de nem cselekszünk, mert rá érünk arra még, jó ez nekünk így is? –fogalmazódott meg bennem a kérdés. Válasz természetesen sehonnan nem érkezett rá. De miért is érkezett volna?

Környezetvédőként tehetek valamit azért, hogy a lehető legkevésbé képezze embertársaim életének részét a műanyag hulladék?

Haza érkezve utazásomról, mély felháborodásomnak adtam hangot a műanyag hulladékok közterületen történő elhelyezkedése végett. Mint már említettem, az elmúlt hetek alatt válaszra sem méltattak sehol. Szilárdabb elhatározásra jutottam. Pár környezetvédő barátommal rovatot és benne nyereményjátékot indítok az ország településeinek helyi rádióiban. Fel is osztottuk egymás között a rádió adókat. Örömmel fogadták felvetésünket. Ugyanakkor mély megdöbbenéssel hallgatták műanyag hulladékokhoz kötődő, az év első napján szerzett tapasztalataimat. Rovataink és nyereményjátékaink népszerűek. Mondanivalónk meghallgatásra talál, célhoz ér, tehát van rá igény. Ennek jegyében a későbbiekben a közösségi média különböző platformjait is bevesszük. Mutatjuk magunkat, a gyakorlatban is alkalmazható praktikákat adunk a kézzel fogható változás érdekében. Hisszük, hogy társadalmi összefogással sikerül megvalósítani egy ökológiai szempontból is élhető életteret. Ez elsősorban nem pénz kérdése. Itt sokkal inkább az ész és a szív dominál, mely tényezők közül még mindkettő szabadon használható! Gondolkodjunk együtt és változtassuk meg közösen életterünket!