Rendszeres vendégek vagyunk a hivatalban
A rendkívül népszerű papírhulladék átvétel szolgáltatásunkat szívesen veszik igénybe vállalkozások és közintézmények egyaránt. A települési önkormányzaton is rendszeres vendégek vagyunk, hiszen ez is egy olyan intézmény, ahol rengeteg papírhulladék képződik a napi munkavégzés során.
Ennek okán évente néhány alkalommal, igénybe veszik szolgáltatásunkat. Ilyenkor előre egyeztetjük a papírhulladék átvétel pontos időpontját, a körülbelüli mennyiséget, és mire megérkezünk, már összegyűjtve vár ránk az éppen elszállításra váró összes papírhulladék. Mondhatjuk, hogy már otthonosan mozgunk az egész épületben.
Papírhulladék átvétel helyben
Legutóbb egy pénteki nap volt, amikor ellátogattunk a hivatalba a papírhulladékért. Amint beléptünk a helyiségbe, tátva maradt a szánk. A barokk épület hatalmas ablakain beszűrődő napsugarak fényében táncot jártak porszemek, a hivatal alkalmazottai pedig fáradtsággal az arcukon, de szaporán hurcolták a papírhulladékkal teletömött kartondobozokat és műanyag zsákokat. Olyan volt az egész látvány, mintha valami nagy ünnepre készülnének, ahogy ott tüsténkedtek.
Tudtuk ugyan, hogy ez alkalommal nagyobb mennyiségű papírhulladék átvételre kértek minket, de így egyben látni ezt a rengeteg hulladékot, még nekünk is megdöbbentő volt. A kapcsolattartónk elmondta, hogy bizonyos iratokat csak meghatározott ideig kell megőrizniük, és ez alkalommal a központi irattárban lévő papírokat is átválogatták. Ezért van most szükségük ilyen nagy mennyiségben papírhulladék átvételre.
Szortírozzuk a kiszanáltat
A hatalmas mennyiségű papírhulladék, mint egy óriási, kincsekkel teli kupac magasodott elénk. Mi, akik ebben az iparágban dolgozunk tudjuk, hogy mekkora érték is a papírhulladék. Mi értjük a papír szavait, és pontosan tudjuk, hogyan kell még tovább szortírozni ahhoz, hogy minél nagyobb mennyiségben újrahasznosításra kerülhessen, ezáltal kímélve bolygónk kiapadóban lévő nyersanyagforrásait.
A papírhulladék átvétel pontos dokumentálását követően, nálunk tovább folyik majd a munka, és minőségük, vastagságuk szerint tovább válogatjuk ezeket a papírkincseket. Arra természetesen nagyon ügyelünk, hogy az adatvédelmi szabályokat betartsuk. A hozzánk kerülő papírhulladékból kizárt, hogy kiszivárog bármilyen személyes, vagy érzékeny adat. Talán ez a precizitás is hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen veszik igénybe papírhulladék átvétel szolgáltatásunkat.